Bejegyzés

, , , ,

Ilyen volt 2018! Rendezvényszervezés számokban

Az év vége közeledtével nem csak a karácsonyi készülődés, de az év végi számadásnak is eljött az ideje.
így összegyűjtöttük, hogy milyen volt számunkra 2018.

10

Az idei évben 10 új eszközzel bővül a parkunk, elmondhatjuk, hogy a közös legnagyobb kedvenc a SUP volt, ami jó párunk nyári napjait megszépítette.
A Crosstraining erőkeret kiállta az idő és az izmok próbáját a Balaton Soundon, míg a Gyerek Szigeten a Gladiator Run akadálypálya volt a sztár. A Teqball asztal a céges családi napok, sportnapok elengedhetetlen eszköze lett, csakúgy, mint a Pannaball– igen, fociban is lehet még 2018-ban újat mutatni:)
Idén a vadiúj Zorbbal állítottuk feje tetejére (ha a világot nem is), de a rendezvényeink résztvevőjét biztosan. Nem feledkeztünk meg a technológia vívmányainak bátor harcosairól sem, akiket az Icaros-szal és VR eszközeinkkel mozdítottunk ki a valóságból egy virtuális világba- és közben észre sem vették, hogy sportolnak:)
A szórakozást és a nevetést pedig 2018-tól az Élő kugli és Kacangák (is) biztosítják.

70

2018-ban 70 magyarországi helyszínen jártunk, beutazva ezzel egész Magyarországot.

81

Ezen a 70 településen összesen 81 rendezvényeszközünkkel biztosítottuk a sportot és a szórakozást, összesen 530 alkalommal.

210

rendezvényen, 90 munkatárssal

750

munkanapot dolgoztunk, miközben több, mint

3000

magyarországi munkavállaló sportolási szokásait vizsgáltuk a Legfittebb Munkahely Programban

60.000

kilométert utaztunk, hogy, hogy eljussunk hozzád és a további

70.000

emberhez, akik általunk is sportoltak, buliztak, szórakoztak, versenyeztek és remélhetőleg egy kicsit egészségesebbek is lettek:)

Fárasztó volt-e?

Igen!

Jövőre máshogy csinálnánk?

Semmiképpen sem:)

Köszönjük, hogy velünk tartottatok 2018-ban, jövőre találkozunk;)

,

Fesztivál szezON

Mutatjuk, hogy milyen fesztiválokon találkozhatsz velünk idén!

Azt hiszem mindenki egyetértene velünk abban, hogy ha valamiből jól áll kis hazánk, akkor az a különböző rendezvények száma. Nekünk mindegy, hogy épp decembert írunk, vagy augusztust, buli az mindig van! 🙂 Persze ez hatványozottan igaz a nyárra, hiszen ekkor veszi kezdetét a FESZTIVÁL szezon. Városban, vidéken, tóparton, hegy alján: mindenki talál kedvére valót.

Mégis miért van ekkora népszerűsége a fesztiváloknak? A válasz egyszerű: szeretjük jól érezni magunkat és teljesen kiszakadni a szürke hétköznapok mókuskerekéből – és a 21. század embere számára erre a legmegfelelőbb egy jó koncert a haverokkal, vidám hangulatban, különböző vicces rendezvény-eszközöket kipróbálva egy kis iszogatással… De honnan tudod, hogy melyik az a rendezvény, ahol a legjobban szórakozhatsz? Hát ahol a TEAM REKI csapata is ott van!

Bagjump Sziget Fesztivál

Összeszedtük neked időrendi sorrendben, hogy az idén melyik fesztiválokon próbálhatod ki a legjobb rendezvény eszközöket:

I. VOLT Fesztivál Sopronban Június 26-30-ig, itt még csak bemelegítünk a szezonra: csocsóink segítenek majd abban, hogy a két koncert közötti időt elüssétek a haverokkal, mondhatjuk úgy is, hogy elfocizzátok,- ezzel is átérezve a javában dübörgő Foci VB hangulatát!

II. BALATON SOUND Zamárdiban Július 4-8-ig: két helyszínen is találkozhatsz csapatunkkal, az egyik az a Sporthelyszín, ahol pingpong, csocsó, biliárdfoci és a tollaslabda biztosítják, hogy ne csak inni lehessen a fesztiválon. Azoknak pedig, akik igazán bele akarják vetni magukat az edzésbe, crosstraining eszközök nyújtanak majd lehetőséget: bordásfallal, majomlétrával, húzódzkodóval és tolódzkodóval felszerelve-, de a medicinlabda, heveder, jumpbox, kettlebell és persze a különböző súlyok sem maradnak ki az igazi crosstraining edzésből.
A második helyszínünk mi más lehetne a Balaton mellett, mint a Strand sportok helyszíne! Naná, hogy kipróbálhatjátok a strandröpit, a strandfocit és a napjainkban egyre népszerűbb teqballt, ami a pinpong és a foci keveréke.

Buborékfoci Sziget Fesztivál

III. SZIGET fesztivál Budapesten augusztus 08-15-ig: Ez az a fesztivál, amely egyik évben sem maradhat ki, évek óta visszajáró csapata vagyunk a Szigetnek, imádjuk, szeretjük, és jó sok emléket őrzünk innen. Természetes, hogy ott a helyünk, még pedig a hivatalos sporthelyszínen, az OFFICIAL SPORT ZONE –ban. Talán nem merész állítás azt mondani, hogy az egyik legnagyobb kedvenc a Bagjump, ami 8 és 10 méteres ugrótoronnyal várja a bátrakat. Persze azokra is gondolunk, akik nem vágynak ilyen fajta extrém élményekre. Nekik a mászófal, kalandpark, csocsó, darts, pingpong, különböző edzések, jóga, teqball nyújt majd feltöltődést napközben. Ha pedig nagy benned a versenyszellem, a goldsprint és az ergométer segít egy meccs lejátszásában.

Fesztiválra fel! Éljen a nyár, a jókedv és a sport! Na és persze a TeamReki! 🙂

,

Így éljétek túl a téli lehangoltságot a munkahelyen!

A Farsang nem csak a gyerekeké!

Szilveszterkor jókívánságokkal és fogadalmakkal, új reményekkel vágunk neki az újévnek… utána hirtelen beüt a január, ami egyben sokak szerint az év legdepresszívebb hónapja.

Visszatérünk a munkába és rájövünk, hogy a hétköznapok ugyan olyanok, mint mindig. Lassan megszegjük az újévi fogadalmainkat, kevés a napsütéses órák száma… és mi egyre enerváltabbak és elcsigázottabbak leszünk, minden nap a tavaszt emlegetjük.

De nem kell, hogy a tél vége ennyire lehangoló legyen!

Ha kicsit jobban belegondolunk, mindig van minek örülni és megteremthetjük azokat a körülményeket, amikben nem kap helyet a negativitás.

Nincs ez másképp a munkahelyeken sem. Bár a legtöbben a céges csapatépítést, sportversenyeket, családi napokat nyárra szervezik, februárban sem kell felüdülés nélkül maradnotok. A farsang számtalan lehetőséget rejt a munkahelyeken is! Hoztunk 3 kihagyhatatlan lehetőséget ahhoz, hogy ne csak tavasszal lendüljetek be:)

  1. Februárban jelöljetek ki egy péntek délutánt, amikor kicsit megváltoztatjátok az irodát. Nem kell azonnal jelmezbe öltözni – papírból tökéletes kiegészítőket készíthettek úgy, mint a bajusz, a kalap, szakáll, csokornyakkendő, korona és társai… hurkapálcára ragasztva pedig igazi karneváli kiegészítőkre tehettek szert. Szerezzetek be néhány fánkot és üdítőt, egy csocsóasztalt, egy pingpong-ot és egy darts-ot. A fotókról se feledkezzetek meg- később az irodába kitéve örömmel emlékezhettek vissza erre a februári délutánra:)
  2. Ha nem csak egy délutánra szeretnétek feldobni a hangulatot, tartsatok farsangi hetet! A beöltözés nem csak a gyerekeknek mókás! Az irodai munkában persze a dresscode nem mindig engedi meg a Chewbacca jelmezt, de egy-egy kiegészítővel vidám pillanatokat szerezhettek egymásnak…férfiaknak ing alá kötelező a Superman-es póló!Ne ijedjetek meg, ha Justin Trudeau megteheti, Ti is…
  3. Ha nagyobb volumenű partiban gondolkoztok, van egy jó hírünk: a rendezvényhelyszínekhez februárban szuper árakon juthattok hozzá! Rendezzetek egy igazán nagyszabású farsangi bulit, mondjuk Nagy Gatsby stílusban és indulhat a jelmezverseny. A felhőtlen szórakozáshoz pedig jöhet a házi kaszinó. Stílusos és szórakoztató!

További vállalati farsangi ötletekért keress minket!

,

Fityiszt a cúgnak!

Avagy beltérben is aktívan!

Legutóbbi bejegyzésünkben a kora őszről, mint a csapatépítések kedvelt időszakáról írtunk. Továbbra is arra biztatunk titeket, hogy ne féljetek szeptemberi, októberi szabadtéri eseményt szervezni, hiszen csodás ilyenkor az idő, hát még a természet, és mindez nagyon is ideális a friss levegőn való aktív időtöltéshez.

Azonban ha mégis inkább befelé húz már a szívetek és valami kuckózósabb dologban gondolkodtok -vagy későbbre, az igazán hűvös és hideg hónapokra szerveztek rendezvényt-, akkor is számíthattok ránk. Lassacskán a karácsonyi partik szervezésének is neki kell állni, ha valami igazán ütős évzárást szeretnétek összehozni. Nemde bár?

Gondosan összeállított beltéri szórakoztató eszközcsomagjaink között pedig ugyanúgy minden korosztály és közönség megtalálhatja a neki szóló kikapcsolódást, mint a szabadtériek esetében.
A kimászkálásról pedig bentre tervezett programok esetén sem kell lemondani, készülhettek kinti helyszínnel is, például egy hangulatos tea, forró csoki és/vagy forralt bor bárral, takarókkal és párnás ülőhelyekkel, ami garantáltan mindig tele lesz és ahol a nagy világmegváltó beszélgetések zajlanak majd. Na, de térjünk rá a beltéri mókákra!

Bűnbarlang
Igen-igen, jól olvastátok. Bűnbarlang csomagunk segítségével akár a Nagy Gatsby-t idéző miliőt is teremthettek, vagy elkalauzolhatjátok vendégeiteket Rejtő Jenő magával ragadó kocsmai világába. Egy biztos: ezt a csomagot választva, rendezvényetek felejthetetlen szórakozást nyújt majd a résztvevőknek, akik a csocsótól kezdve a biliárdon és a pókeren át az igazán exkluzív, croupier által üzemeltetett rulettig kipróbálhatják az „éjszaka játékszereit”.

Kis és nagy beltéri sportcsomag
Mint láthatjátok, egy cseppet sem vetjük meg a kikapcsolódás lustább vonalát sem, de nem tagadhatjuk meg önmagunkat, igazán az aktív mozgást kedveljük, akkor is, ha bentre szorulunk. Ennek megfelelően állítottuk össze kimondottan beltéri rendezvényekre szabott, kompaktabb és nagyra vágyóbb sportcsomagjainkat.
A kisebb csomagban is elérhető asztali hockey, ping pong, goldsprint, evezős ergometer, csocsó és darts olyan izgalmas eszközökkel és programelemekkel egészül ki a nagy csomagban mint a twister fal vagy a legnépszerűbb labdás csapatjátékok: röplabda, streetball, foci.

Az egyes csomagok részletes tartalmáért kattints ide!

Itt van az ősz, és újra itt van a nagy csapat is

Ki ne emlékezne a nyári vakáció hosszú, visszatekintve mégis mindig szempillantásnyinak tűnő hónapjai utáni találkozásra az osztálytársakkal?! Ahogy sokszor alig ismertük meg egymást, akkorát nőttünk, annyit változtunk. Ahogy izgatottan cipzáraztuk ki az új hátizsákunkat, hogy megvillantsuk a gondosan kiválasztott tolltartónkat, füzeteinket. Ahogy kissé félve, de nagyon kíváncsian és a legjobb arcunkat mutatva fürkésztük az új osztályfőnököt és más új tanárokat. A róluk a felsőbb évesektől hallott rémhírek tudatában…

A kora ősz a munka világában is nagy nyári szabadságolások utáni lenyugvás, az összerázódás, a rutinba való visszaszokás időszaka. Ki tudja, talán ez az életünk legmeghatározóbb időszakában, az iskolás évek alatt megszokott rendszer is segíti, hogy a szeptemberben, októberben tartott csapatépítő programok kiemelkedően népszerűek legyenek és jól sikerüljenek.
Arra bíztatunk titeket, hogy ha a helyszín adott, még bátran vágjatok bele szabadtéri programok szervezésébe! Végre nem kell a trópusi hőségben szédelegni, párologni és pánikszerűen keresni a zsebkendőnyi árnyékokat. Szerintünk igenis a kora őszi indián nyár, avagy vénasszonyok nyara az év egyik legalkalmasabb időszaka a friss levegőn való aktív időtöltésre.
Na, és hogy a mindenre gondoló rendezvényszervező géniusz szerepének terhével se kelljen megbirkóznotok, komplex, ténylegesen teljes körű (programok, eszközök, emberi erőforrás) családi- és sportnak csomagjainkkal várjuk, hogy egy felejthetetlen napot rendezzünk együtt! 500 főre kalkulált, három különböző fókuszú csomagunk az aktív sportolási lehetőségektől a könnyed szórakoztatásig minden igényt kielégít. Lássuk csak!

Mozdulj!
Csocsó, röplabda, foci, versenyek, mászófal, bagjump, fitness – csak, hogy néhányat említsünk a csomag gazdag program palettájáról. Tegyétek mozgalmassá rendezvényeteket, ahol a pörgés mellett a felszabadító élmény is garantált! A folyamatos játékmenetet bíróink biztosítják, miközben a rekreációs programokról animátoraink gondoskodnak.

Családi – sportos
Ha azt szeretnétek, hogy a sport mellett az önfeledt móka és kacagás is nagy szerepet kapjon rendezvényen, ez a ti csomagotok. A legkisebbek szórakoztatásáról animátoraink és az általuk üzemeltetett eszközeink gondoskodnak, míg a nagyok igazi, küzdelmes bajnokságokon vehetnek részt.

Family Pack
Ezt a csomagunkat a rekreáció szellemében állítottuk össze. A legváltozatosabb eszközeink biztosítják, hogy minden résztvevő jól érezze magát. Sportos, extrém, üdítő egyveleg egy felejthetetlen családi naphoz.

Az egyes csomagok részletes tartalmáért kattints ide!

Egy jó barát, a SZIGET 25. születésnapjára!

Javában zajlik, mit zajlik, dübörög a 25. jubileumi SZIGET fesztivál! Egy ilyen szép, tekintélyt parancsoló, negyedévszázados évforduló bizony mindenkit megállít, ha csak egy pillanat erejéig is.

A Team Rekreáció és a Sziget sokéves barátságra tekinthet vissza, egészen 1999 óta kísérjük útján a „világsztárt”. Olajozott, jól működő, gyümölcsöző együttműködés ez, ami reméljük, még legalább háromszor 25 évig nem is szakad meg, hogy majd az 50.-et, a 75.-et és a 100.-at is együtt ünnepelhessük.

Gratulálunk, köszöntünk, újabb rekordokat és mérhetetlen sikert kívánunk most, a 25.-re, Cimbora!

Minket nem csak egy pillanatra állított meg a bűvös 25-ös, a nosztalgiázásban még néhány régi fotót is előhalásztunk az archívumból. Ilyen pillanatok ezreit élhettük át együtt a Szigeten, veletek, az elmúlt évek során. Ezekkel a fotókkal kívánunk további, sok-sok mozgással járó jó szórakozást mindannyiunknak!

Igazi, önfeledt játék, a kezdetek kezdetén…

 

 

A streetball már 2005-ben is menő volt!

 

..na és a Zorb is:) (2005)

 

Áll a mászófal, 2006-ban…

 

Pörög-forog a 3D karika, 2008-ban

 

Bajnok csapat 2015-ből

 

2017: Boldog Születésnapot SZIGET!

, , ,

Ha nyár, akkor pancsolás!

A nyár, így egy jóféle nyári rendezvény is, gyakorlatilag elképzelhetetlen a víz jelenléte, közelsége nélkül. Természetes vízpart, medence, szökőkút, vagy akár egy kis csobogó, valami kell, hogy elviselhető legyen a hőség és tudjunk másra is figyelni a túlélésen kívül.

Persze a közérzetünk milyensége alapvetően rajtunk, a hozzáállásunkon és az élményfeldolgozásunkon múlik, de nem árt, ha rásegítünk egy kis vízi mókával. Repertoárunkban pedig természetesen ebből sincs hiány. Összeszedtük nektek a legtutibb pancsolós eszközeinket, szolgáltatásainkat, amiket késő tavasztól kora őszig, a strandszezon egészére jó szívvel és erősen ajánlunk, bármilyen medencés vagy vízparti eseményt is terveztek. Mert másmilyent szerintünk nem is érdemes ilyenkor…

Búvár oktatás
Biztosan ti is sokszor elképzeltétek már, milyen lehet lemerülni a tengerbe és felfedezni a lenti csodálatos világot, hogy milyen izgalmas lehet egy mélytengeri kincskereső élete. A búvárok csodálatos világába kalauzolunk el titeket, profi oktatóink segítségével. Merüljetek velünk és vegyetek részt egy izgalmas kalandban!

búvár oktatás

búvár oktatás

Gumicsónak bajnokság
Amennyiben megfelelő medence, vízfelület áll rendelkezésetekre rendezvényetekhez, akkor mindenképpen javasoljuk, hogy próbáljátok ki a gumicsónak bajnokságot! De csakis olyan ruhában, ami bírja a vizet, mert nem garantáljuk, hogy megússzátok szárazon! Gyerekek és felnőttek egyaránt kiélhetik magukat, derítsétek ki, hogy ki az ügyesebb!

gumicsónak verseny

Kenuzás
4 személyes kenuinkkal közlekedve nem marad felfedezetlen része a Dunának, Tiszának, Balatonnak. Amennyiben aktív, kalandos kikapcsolódásra vágytok, fedezzétek fel hazánk vadregényes vizeit!

kenu

Sárkányhajózás
Szabadtéri, vizes rendezvények alapeleme az evezés. Magyarországon több mint 10 éve elérhető a legbiztonságosabb, legkönnyebben elsajátítható és egyben legjobb csapatépítő evezés, a Sárkányhajózás. 20 résztvevő összehangolt együttműködése révén felejthetetlen élményt biztosít, mindezt a természetben, jó hangulatban. Kell ennél több?

sárkányhajózás

Vízi akadályverseny
Kihívás, csapatjáték, összhang, mindeközben felhőtlen szórakozás… VÍZBEN! Vízi akadályversenyeinket úgy állítottuk össze, hogy… sehogy! Minden esetben egyedi igényekre szabjuk, a rendezvény vendégei és a helyszín adottságai alapján. Így nincs két egyforma verseny, minden elem megtalálható benne a klasszikusoktól a legmerészebb elképzelésekig. Vízi- és vízparti rendezvények kihagyhatatlan eleme, ami a kihíváson túl még a csapatot is összekovácsolja!

vízi akadályverseny

Vízi légvárak
A nyári hőségben sokszor a legjobb csak átmenetileg kijönni a vízből. Ezeken a felfújható vízi játékokon pedig hosszú időre garantált a víz közeli mulatság. Medencében használva akár télen is megidézhetjük a nyár hangulatát. Szikla, Mókuskerék, Vízi mérleghinta, Csúszda egyaránt bérelhető.

vízi légvárak

 

Summer GIF - Find & Share on GIPHY

FesztiválszezON

A nyár, ahogy sokatoknak, nekünk is egyet jelent a fesztiválozással. Igaz, nekünk kicsit másképp, kicsit a másik oldalról. Bérelhető eszközeink ugyanis évek óta elengedhetetlen kellékei a legnagyobb hazai, nyári rendezvényeknek. Is. 🙂
A BagJump  például valóságos sztárfellépőnek számít, a fesztiválközönség nagy kedvence.

Összeszedtük a mi kis celebünk 2017-es nyári turnéállomásait. Ha ott lesztek valamelyiken, ki ne hagyjátok, ugorjatok ti is! Aztán persze osszátok meg velünk az élményt, küldjetek fotót, videót, vagy csak egy „Juhú”-t!


Volt: június 27. – július 1., Sopron
Balaton Sound: július 5-9., Zamárdi
EFOTT: július 11-19., Velence
SZIGET: augusztus 9-16., Budapest
Ami az utolsó állomást, a Szigetet illeti, ott a BagJump mellett számos másik eszközünket is kipróbálhatjátok. Kicsit büszkélkedve mondjuk, hogy a világszínvonalú fesztiválon szinte a kezdetektől jelen vagyunk, komplett sporthelyszínt biztosítva a fesztiválozóknak. Amikkel – a BagJump mellett – biztosan várunk titeket a szervezőkkel együtt, idén is: kalandpark, foci, streetball, falmászás, strandröplabda.
Természetesen a mozgás, a játék őszinte, igazi, önfeledt szeretetében és örömében legszuperebb, így számunkra örök inspirációt jelentő, kedvenc közönségünkről, a gyerekekről sem feledkezünk meg a meleg hónapok során. Már nagyban tart a júniusi hétvégéket felölelő Gyereksziget, ahol a még hátralévő napokon, az alábbi eszközeinket vehetik használatba a lurkók:
Június 17-18.: Eurobungee
Június 24-25.:Bagjump
A Gyereksziget első júniusi hétvégén debütált legújabb játékunk a Gladiator run , ami mostantól az össze többi eszközünkhöz hasonlóan, bárki számára elérhető, bérelhető. Hogy mi is ez?


A Gladiator run pálya a TEAM Rekreáció gyerekeknek szánt sportos aktivitása. Egyre nagyobb őrület a felnőttek körében a különböző akadályfutásokon való részvétel. Minden évben ezrek állnak a rajtvonalhoz és teszik próbára erejüket, kitartásukat. Itt az ideje, hogy a kicsiknek is lehetőségük nyíljon erre. A Gladiator runt 15 akadályával és 700-1500m hosszú pályájával kifejezetten nekik találtuk ki. Animátorok felügyelete mellett 8-10 fős csoportokban, rövid bemelegítés után vághatnak neki a pályának, ahol akadályok egész sora várja őket. Elsődleges célunk a mozgás szeretetének elősegítése, a kihívások teljesítésének örömén keresztül. A pálya teljesítése és az akadályok leküzdése után a sikerélmény garantált. Nálunk a gyerekek egymással nem, de önmagukkal mindenképpen versenyre kelnek. Nincs szintidő, nincsenek büntetőfeladatok, hiszen a szülők segítségével akár a legkisebbek is túljuthatnak minden akadályon. A pálya hossza, kialakítása a rendelkezésre álló terület adottságaitól függően változik, így a Gladiator run megszervezhető beltéri-, mezei-, városi formában is. A biztonságról és a hangulatról az érdeklődők számától függően összeállított animátori csapatunk gondoskodik.

, , ,

Próbáljátok ki magatokat akcióhősként!

Ki ne képzelné el néha, milyen lenne Hollywood akcióhőseinek bőrébe bújni, nemes célokért harcolva, vagy épp a lángoló szerelem által vezérelve; a számunkra a világot jelentő családunk életét, vagy „csak” saját életünket mentve, félelmet nem ismerve, sodródni egyik életveszélyes helyzetből a másikba, jobbról-balról, hanyag eleganciával kerülgetni a halált, végül pedig megmenekülni és legyőzni a gonosz ellenfelet.

Szuper hírünk van: bérelhető eszközeinkkel, köztük a két legújabbal, sok-sok lépéssel közelebb, a fizikai valóság szintjére tudjuk nektek hozni nektek ezt az élményt.

 

Repüljetek, merüljetek, mint James Bond!

Az Icaros Virtual Tranier innovatív eszköz, melynek használatával a testedzés szórakozássá válik. A VR szemüveg segítségével egy virtuális világba csöppenhettek, ahol egy egyszemélyes gép pilótájaként szelhetitek a levegőt. Az ICAROS szerkezeten testsúlyotok áthelyezésével mozgatva irányíthatjátok virtuális repülőtöket, mindeközben a felsőtestetek, hasatok, hátatok és lábaitok izmai teljes gőzzel dolgoznak. Pilótaként szabadon repülhettek a pályán, versenyezhettek, de lehetőségetek nyílik légi csatában is részt venni. Az Icaros újítása az Icaros Deep, melyben nem a levegőben, hanem a tenger mélyén találhatjátok magatokat, körülvéve a tenger állataival, az apró levesteknőstől az óriási hosszú szárnyú bálnáig.

 

Harcoljatok az életetekért, akárcsak az Éhezők Viadalában!

Ha DodgeBow-t játszotok, hamar egy igazi csatában találjátok magatokat. A játék célja az ellenfél csapattagjainak levadászása, vagy a kihelyezett célok minél előbbi kilövése. Pörgős, izgalmas játék, ahol mindenki fejlesztheti a reflexeit és az állóképességét. A maximális biztonságról védőfelszerelések, és szivacsvégű nyilak gondoskodnak, így át tudjátok adni magatokat a csata hevének, hogy megküzdjetek az ellenfél csapattal. A pályát fedezékek, akadályok borítják, így társaitokkal taktikákat alakíthattok ki a győzelem érdekében. A pálya mérete a helyszíntől függően alakítható, így kültéri, mezei, beltéri, erdei játékok is szervezhetők.

Lövöldözzetek, mint egy csapat stormtrooper!

A legbiztonságosabb harci játék a lézerharc, mert itt semmilyen fizikai érintkezés nincs az ellenfél lövedékével, hiszen lézersugár segítségével történik a célzás, lövés. Az egyik leginteraktívabb csapatjáték a világon.

Kapaszkodjatok, másszatok feljebb és feljebb, mint Tom Cruise a Mission: Impossible 2-ben!

A mobil mászófal az egyik legnépszerűbb eszközünk, amely minden korosztálynak maradandó élményt nyújt. A nyolc méter magas, háromoldalú mászófalon egyszerre akár 3 ember is kipróbálhatja a falmászást. Oldalanként más-más nehézségű útvonalakat tudunk kialakítani, vagyis a kezdők mellett a haladó falmászók számára is kihívást és élvezetet jelenthet az eszköz használata. Lecsúszó kötélpálya telepítésére is van lehetőség, illetve rekeszmászást is tudunk biztosítani.

rekreáció - mobil mászófal

5 dolog, amivel elkápráztathatjuk a munkatársakban lakozó gyerekeket

 

Közeleg a május, amiről legtöbbünknek az anyák napja jut eszünkbe. Nem is árt időben kitalálni, mivel tudnánk megfelelő módon kedveskedni nekik, az édesanyáknak. Megsúgjuk: egy szívből jövő köszönetnyilvánítással és egy kis együtt töltött, minőségi idővel. Na, de van egy másik fontos, jeles nap is ebben a hónapban, amiről kár lenne megfeledkezni: a gyereknap.

 

Olvasd el blogbejegyzésünket!

Szuper eszközök nagyoknak gyereknapra

 

Most nem csak, sőt elsősorban nem az igazi gyerekekre gondolunk, hanem a mindannyiunkban, felnőttekben is ott lakozó gyermeki énre, aminek igenis kell a törődés, odafigyelés, legalább néhanapján. Itt a remek alkalom! Felejthetetlen élményt adhatunk a dolgozóinknak, munkatársainknak, ha idén meglepjük a csapatot egy hamisítatlan gyereknapi banzájjal. Amiből természetesen az önfeledt játékra, tombolásra kiéhezett kollégák gyerekeit sem kell kizárni… Bőven van idő a szervezésre, a jeles nap idén május 28-ra esik.

 

Hatalmas eszközparkunkból gondosan kiválasztottunk 5-öt, amikkel garantáltan előcsalogathatjuk a munkatársak lurkó énjét. Lássuk!

 

  1. Élő csocsó

Egy játék, aminek már a koncepciója is vicces. Egy foci-változat, amiben nincsenek ütközések, a nevetés viszont garantált. Arról nem is beszélve, hogy a labdarúgásnak ez a módja igen komoly csapatmunkát és összhangot igényel, ha kicsit is komolyan vesszük és megpróbálunk túljárni az ellenfél eszén. Az élő csocsó a tökéletes csapatépítő játék.

 

  1. Rodeo rafting

Szívesen elvinnéd a társaságot vadvízi evezésre, de visszatart a hideg víz? A rodeó raft – egy, a rodeó bikához hasonló elven működő eszköz – segítségével biztonságos körülmények között, szárazon próbálhatjátok ki! A bátor játékosnak egy kiszámíthatatlanul mozgó csónakon kell minél tovább fennmaradnia. A játék az egyensúlyérzéket, az ügyességet és az állóképességet teszi próbára, a zuhanás pedig elkerülhetetlennek tűnik, de nem baj, mert végül úgyis puhára esünk.

 

  1. Sumo

A sumo ez egyik legmeghökkentőbb és legszórakoztatóbb küzdősport. Van egy jó hírünk: most ti is belebújhattok egy sumo harcos bőrébe, méghozzá úgy, hogy nem kell előtte 3 éven át degeszre enni magatokat. Sumo jelmezeinknek köszönhetően a rendezvényeteken kipróbálhatjátok, hogyan lehet igazán kecsesen kitolni valakit egy nagy körből, vagy ledönteni a lábáról. Eláruljuk: kecsesen sehogy. Mindemellett valódi szórakozás harcosoknak és nézőknek egyaránt, nagyobb gyerekeknek és felnőtteknek is. „Hakkeyoi!”

 

  1. Bagjump

Szabadesés gumikötél és ejtőernyő nélkül. Izgalmasan hangzik? Tegyétek próbára bátorságotokat és ugorjatok le a magasból a Bagjump- ra, egy hatalmas felfújt párnára. A biztonságról profi instruktoraink és a fejlett technológia gondoskodnak, a ti feladatotok csupán annyi, hogy ugorjatok. Az eszköz 8 méteres toronnyal is elérhető. Extrém mókára fel!

 

  1. Airsoft

Kicsit inkább a férfiú kollégákra gondolva, de a szexista gondolatokat félresöpörve, a játék bárkinek szuperizgalmas kaland lehet, aki elég bátor hozzá.

A csapatoddal ellenséges területre értetek… Minden érzéketek kiélesedik, az adrenalin szétárad az ereitekben. És már hallod is, hogy tüzelnek rátok! De a feladatot mindenáron teljesíteni kell!

Az Airsoft élethű fegyverreplikái valódi harci hangulatot varázsolnak. A biztonságról megfelelő védőfelszerelések és instruktorok felügyelete gondosodik.